Digitális jelenlétellenőrzés a SZECAT felületen
A Széchenyi István Egyetemen az alapozó tárgyak esetében kötelező a digitális jelenlét rögzítése, amely a SZECAT rendszerben érhető el. Ez vonatkozik minden olyan kötelező törzsanyagra, amely az első három félév mintatantervében szerepel, vagy amelyre további tantárgyak épülnek – tehát nem kizárólag az elsőéves hallgatókat érinti.
Az intézkedés célja a jelenlét adminisztrációjának egyszerűsítése és a hallgatói visszajelzések beépítése az oktatás fejlesztésébe. Az érintett tantárgyak az alábbi táblázatban találhatóak (szak szerinti szűrés hamarosan).
| Tárgykód | Tárgynév |
| AJLB_ATTM001 | Anyagismeret |
| AJLB_ATTM008 | Szerkezeti anyagok előállítása és feldolgozása |
| AJLB_ATTM027 | Gyártástechnológia |
| AJLB_BMTM056 | Szakmentori konzultáció I. |
| AJLB_JFTM027 | Áramlástan |
| AJLB_JFTM046 | Mérnök a világban |
| AJLB_JGTM001 | Gépipari automatizálás |
| AJLB_JGTM019 | Forgácsnélküli alakítás |
| AJLB_JGTM020 | Forgácsolás |
| AJLB_JGTM080 | Termelési- és gyártási folyamatok tervezése, irányítása |
| AJLB_JGTM161 | Projektmenedzsment és Közgazdaságtani alapok |
| AJLB_KMTM002 | Környezetvédelem |
| AJLB_KMTM003 | Természetvédelem |
| AJLB_KMTM007 | Kompetenciaalapú projektvezetés |
| AJLB_KMTM013 | Környezetmérnöki alapok |
| AJLB_KMTM023 | Biológia |
| AJLB_KMTM028 | Levegővédelem |
| AJLB_KMTM029 | Talajvédelem |
| AJLB_KMTM034 | Szakmentori konzultáció I. |
| AJLB_KMTM075 | Környezetvédelem és fenntarthatóság járműmérnököknek |
| AJLB_LSTM001 | Áruszállítás |
| AJLB_LSTM012 | Szállítmányozás 1. |
| AJLB_LSTM013 | Szállítmányozás 2. |
| AJLB_LSTM014 | Ellátási lánc menedzsment 1. |
| AJLB_LSTM020 | Csomagolás |
| AJLB_LSTM026 | Csomagolóanyagok |
| AJLB_LSTM059 | Szakmentori konzultáció I. |
| AJNB_ATTA018 | Material- and Manufacturing Technology 1. |
| AJNB_ATTM008 | Szerkezeti anyagok előállítása és feldolgozása |
| AJNB_ATTM022 | Anyagismeret és gyártástechnológia 2. |
| AJNB_ATTM027 | Gyártástechnológia |
| AJNB_BMTA056 | Student support I. |
| AJNB_BMTM056 | Szakmentori konzultáció I. |
| AJNB_JFTA019 | Thermofluids 2. |
| AJNB_JFTA020 | Capstone Project 3. |
| AJNB_JFTA046 | World of Engineers |
| AJNB_JFTM027 | Áramlástan |
| AJNB_JFTM046 | Mérnök a világban |
| AJNB_JGTA161 | Project Management and Economics Fundamentals |
| AJNB_JGTM011 | Képlékenyalakítás |
| AJNB_JGTM019 | Forgácsnélküli alakítás |
| AJNB_JGTM020 | Forgácsolás |
| AJNB_JGTM029 | Duális gyakorlat I. |
| AJNB_JGTM030 | Duális gyakorlat II. |
| AJNB_JGTM031 | Duális gyakorlat III. |
| AJNB_JGTM032 | Duális gyakorlat IV. |
| AJNB_JGTM033 | Duális gyakorlat V. |
| AJNB_JGTM034 | Duális gyakorlat VI. |
| AJNB_JGTM036 | Duális nyári gyakorlat I. |
| AJNB_JGTM037 | Duális nyári gyakorlat II. |
| AJNB_JGTM076 | Kötés és utókezelési technológiák |
| AJNB_JGTM078 | Képlékenyalakító eljárások |
| AJNB_JGTM079 | Korszerű forgácsolás alapjai |
| AJNB_JGTM080 | Termelési- és gyártási folyamatok tervezése, irányítása |
| AJNB_JGTM161 | Projektmenedzsment és Közgazdaságtani alapok |
| AJNB_KMTA002 | Environmental Protection |
| AJNB_KMTA075 | Environment and sustainability for vehicle engineers |
| AJNB_KMTM002 | Környezetvédelem |
| AJNB_KMTM003 | Természetvédelem |
| AJNB_KMTM007 | Kompetenciaalapú projektvezetés |
| AJNB_KMTM013 | Környezetmérnöki alapok |
| AJNB_KMTM023 | Biológia |
| AJNB_KMTM028 | Levegővédelem |
| AJNB_KMTM029 | Talajvédelem |
| AJNB_KMTM034 | Szakmentori konzultáció I. |
| AJNB_KMTM075 | Környezetvédelem és fenntarthatóság járműmérnököknek |
| AJNB_LSTA001 | Transportation |
| AJNB_LSTA014 | Supply Chain Management 1. |
| AJNB_LSTA020 | Packaging |
| AJNB_LSTA026 | Packaging Materials |
| AJNB_LSTM001 | Áruszállítás |
| AJNB_LSTM012 | Szállítmányozás 1. |
| AJNB_LSTM014 | Ellátási lánc menedzsment 1. |
| AJNB_LSTM020 | Csomagolás |
| AJNB_LSTM026 | Csomagolóanyagok |
| AJNB_LSTM045 | Duális gyakorlat I. |
| AJNB_LSTM059 | Szakmentori konzultáció I. |
| AJNM_KMTM031 | Akusztika |
| AKLB_BHTM030 | Filozófia |
| AKLB_BHTM032 | Filozófiai és etikai ismeretek |
| AKLB_BHTM033 | Modern magyar és egyetemes történelem |
| AKLB_BHTM089 | Magyar és egyetemes művelődéstörténet I. |
| AKLB_BHTM090 | Kulturális régióismeret I. |
| AKLB_BHTM091 | A kultúraközvetítés alapjai |
| AKLB_BHTM092 | Általános esztétika |
| AKLB_BHTM104 | A közösségi művelődés színterei |
| AKLB_BHTM105 | Ifjúságismeret-ifjúsági szubkultúrák |
| AKLB_BHTM109 | Generációs ismeretek |
| AKLB_BHTM111 | A kultúrakutatás módszertana |
| AKLB_BHTM141 | A történelem segédtudományai, forráselemzés |
| AKLB_BHTM142 | Történelem I. |
| AKLB_BHTM144 | XX. századi történelem |
| AKLB_BHTM145 | A történelem-tanítás módszertana |
| AKLB_BHTM159 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKLB_BHTM166 | Néprajz és gyermekfolklór |
| AKLB_GPTM001 | Bevezetés a gyógypedagógiába |
| AKLB_GPTM004 | Gyógypedagógiai tanácsadás és etika |
| AKLB_GPTM005 | A kisgyermekkori nevelés gyógypedagógiai alapjai |
| AKLB_GPTM006 | Általános és pedagógiai kommunikáció |
| AKLB_GPTM007 | Gyermekvédelmi alapismeretek |
| AKLB_GPTM008 | Fejlődésneurológia |
| AKLB_GPTM009 | Kórtan |
| AKLB_GPTM010 | Általános- és nevelésszociológia |
| AKLB_GPTM011 | 1 hetes gyakorlat |
| AKLB_GPTM020 | Általános és személyiségpszichológia |
| AKLB_GPTM024 | Logopédiai diagnosztika |
| AKLB_GPTM031 | Anatómia és fejlődéstan |
| AKLB_GPTM056 | Szakmai önismeret és reflektivitás |
| AKLB_GPTM104 | A beszédtechnika alapjai |
| AKLB_GPTM119 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKLB_MOTM001 | A szakképző intézmények és munkahelyek kapcsolata |
| AKLB_MOTM002 | Szakképzéstörténet |
| AKLB_MOTM004 | Pedagógiai mérés és értékelés |
| AKLB_MOTM005 | Szakmódszertan I. |
| AKLB_MOTM006 | Szakoktatás minőségbiztosítása |
| AKLB_MOTM009 | Oktatási gyakorlat II. |
| AKLB_MOTM090 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKLB_NKTM001 | Stílusgyakorlatok I. 2. nyelv |
| AKLB_NKTM002 | Interkulturális kommunikáció 2. nyelv |
| AKLB_NKTM012 | Kommunikáció a mérnöki gyakorlatban |
| AKLB_NKTM017 | Üzleti kommunikáció |
| AKLB_NKTM022 | A kommunikáció elmélete és gyakorlata |
| AKLB_NKTM060 | Nyelvi készségfejlesztés és tudatos kommunikáció a gyógypedagógiában angol nyelven I. |
| AKLB_NKTM065 | Nyelvi készségfejlesztés és tudatos kommunikáció a gyógypedagógiában német nyelven I. |
| AKLB_NKTM067 | Tanulásmódszertan |
| AKLB_NKTM069 | Tárgyalási technikák 2. nyelv |
| AKLB_NKTM116 | Európa és a multikulturalitás |
| AKLB_NKTM141 | Bevezetés a társadalom- és humántudományi szakmai kommunikációba idegen nyelven |
| AKLB_NKTM144 | Szakmai gyakorlat |
| AKLB_NKTM168 | Projektmenedzsment alapjai |
| AKLB_SSTM040 | Intézményi gyakorlat |
| AKLB_SSTM047 | Közösségi munka gyakorlat |
| AKLB_SSTM050 | Kutatási alapismeretek |
| AKLB_SSTM054 | Laikus gyakorlat |
| AKLB_SSTM055 | Magyar társadalom |
| AKLB_SSTM059 | Módszertani terepgyakorlat:esetmunka gyakorlat |
| AKLB_SSTM062 | Bevezetés a felsőfokú tanulmányokba |
| AKLB_SSTM065 | Romológia |
| AKLB_SSTM067 | Szakmai képesség fejlesztés I. |
| AKLB_SSTM072 | Szakmai önismeret fejlesztése |
| AKLB_SSTM076 | Szociális esetmunka |
| AKLB_SSTM082 | Szociális munka alapjai |
| AKLB_SSTM088 | Bevezetés a szociológiába |
| AKLB_SSTM101 | Szociálpolitika II. |
| AKLB_SSTM103 | Szociológia |
| AKLB_SSTM109 | Életutak és családtörténetek |
| AKLB_SSTM124 | Társadalmi felelősségvállalás |
| AKLB_SSTM190 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKLB_SSTM191 | Szakmentori konzultáció II. |
| AKLB_TPTM001 | Pedagógiai informatika |
| AKLB_TPTM003 | A matematika alapjai |
| AKLB_TPTM004 | Elemi algebra |
| AKLB_TPTM008 | Matematika tantárgypedagógiája 5. és 6. osztályban |
| AKLB_TPTM012 | Csoportos tanítási gyakorlat II. |
| AKLB_TPTM013 | Az iskolai kísérletezés módszertana |
| AKLB_TPTM018 | Természetismeret tantárgypedagógia VMT |
| AKLB_TPTM020 | Csoportos tanítási gyakorlat II. |
| AKLB_TPTM021 | IKT-val támogatott tanítás-tanulás |
| AKLB_TPTM032 | Környezetismeret tantárgypedagógia |
| AKLB_TPTM096 | Természetismeret I. |
| AKLB_TPTM097 | Matematikai kompetencia fejlesztése I. |
| AKLB_TPTM099 | Matematika és tantárgypedagógiája |
| AKLB_TPTM100 | Természetismeret II. |
| AKLB_TPTM109 | Halmazelmélet, matematikai logika |
| AKLB_TTTM011 | Egyéni komplex gyakorlat III. |
| AKLB_TTTM012 | Bevezetés a pedagógiába |
| AKLB_TTTM015 | A gyermekkép- és gyermekfelfogás múltja és jelene |
| AKLB_TTTM019 | Bevezetés a pszichológiába |
| AKLB_TTTM026 | Egyéni komplex gyakorlat I. |
| AKLB_TTTM029 | Ének-zene |
| AKLB_TTTM030 | Ének-zenei fejlesztés és módszertan I. |
| AKLB_TTTM033 | Beszédművelés, hangtan és helyesírás |
| AKLB_TTTM034 | Magyar nyelv I. |
| AKLB_TTTM040 | Képi kifejezés és terápia |
| AKLB_TTTM043 | Csoportos tanítási gyakorlat II. |
| AKLB_TTTM045 | Csoportos tanítási gyakorlat IV. |
| AKLB_TTTM061 | A magyar nyelv és irodalom tanítása az 5-6. osztályban |
| AKLB_TTTM067 | Csoportos tanítási gyakorlat II. |
| AKLB_TTTM068 | Vizuális közlésformák |
| AKLB_TTTM069 | Alkotási gyakorlatok |
| AKLB_TTTM072 | Vizuális nevelés tantárgypedagógiája 5. és 6. osztályban |
| AKLB_TTTM084 | Szociálpszichológia |
| AKLB_TTTM112 | Általános pedagógiai gyakorlat (többségi iskolában) |
| AKLB_TTTM113 | Bevezetés a művészeti nevelésbe |
| AKLB_TTTM138 | 3D VR oktatás |
| AKLB_TTTM147 | Fenntarthatóság-pedagógiai tanulmányok I - környezeti nevelés |
| AKLB_TTTM153 | Proszeminárium |
| AKLB_TTTM246 | Tanítsunk Magyarországért! Mentor-hallgató képzés |
| AKLB_TTTM333 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKLB_TTTM349 | A pszichológia alapjai és szakmai önismeret |
| AKLB_TTTM350 | A vizuális közlésformák gyakorlata |
| AKLB_TTTM353 | Anyanyelvi tantágypedagógia I. |
| AKLM_BHTM070 | Változás - és krízismenedzsment |
| AKLM_MOTM026 | Tanári professzió |
| AKLM_MOTM028 | Portfólió II. |
| AKLM_TTTM261 | A tanulás és személyiségfejlődés pszichikus sajátosságai |
| AKLM_TTTM273 | A pedagógia alapjai |
| AKLM_TTTM274 | Felnőttképzés és szakképzés |
| AKLM_TTTM275 | Elektronikus tanulás és digitális kultúra |
| AKLM_TTTM276 | Tanítás és tanulás |
| AKLM_TTTM277 | Pedagógiai innováció és korszerű módszerek |
| AKLM_TTTM279 | Szakmódszertani (tantárgy-pedagógiai) ismeretkörök 1. |
| AKLM_TTTM285 | Összefüggő gyakorlatot támogató szeminárium |
| AKLM_TTTM286 | Összefüggő, egyéni iskolai gyakorlatot támogató szakmódszertani gyakorlat |
| AKNB_BHTA032 | Philosophy and ethics |
| AKNB_BHTA033 | Modern History |
| AKNB_BHTA104 | Scenes of community culture |
| AKNB_BHTM030 | Filozófia |
| AKNB_BHTM032 | Filozófiai és etikai ismeretek |
| AKNB_BHTM033 | Modern magyar és egyetemes történelem |
| AKNB_BHTM089 | Magyar és egyetemes művelődéstörténet I. |
| AKNB_BHTM090 | Kulturális régióismeret I. |
| AKNB_BHTM091 | A kultúraközvetítés alapjai |
| AKNB_BHTM092 | Általános esztétika |
| AKNB_BHTM104 | A közösségi művelődés színterei |
| AKNB_BHTM105 | Ifjúságismeret-ifjúsági szubkultúrák |
| AKNB_BHTM109 | Generációs ismeretek |
| AKNB_BHTM111 | A kultúrakutatás módszertana |
| AKNB_BHTM159 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKNB_BHTM166 | Néprajz és gyermekfolklór |
| AKNB_GPTM001 | Bevezetés a gyógypedagógiába |
| AKNB_GPTM004 | Gyógypedagógiai tanácsadás és etika |
| AKNB_GPTM005 | A kisgyermekkori nevelés gyógypedagógiai alapjai |
| AKNB_GPTM006 | Általános és pedagógiai kommunikáció |
| AKNB_GPTM007 | Gyermekvédelmi alapismeretek |
| AKNB_GPTM008 | Fejlődésneurológia |
| AKNB_GPTM009 | Kórtan |
| AKNB_GPTM010 | Általános- és nevelésszociológia |
| AKNB_GPTM011 | 1 hetes gyakorlat |
| AKNB_GPTM020 | Általános és személyiségpszichológia |
| AKNB_GPTM024 | Logopédiai diagnosztika |
| AKNB_GPTM031 | Anatómia és fejlődéstan |
| AKNB_GPTM056 | Szakmai önismeret és reflektivitás |
| AKNB_GPTM104 | A beszédtechnika alapjai |
| AKNB_GPTM119 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKNB_NKTA001 | Communication Practice /Foreign Language I. |
| AKNB_NKTA002 | Intercultural Communication /Foreign Language III. |
| AKNB_NKTA022 | Theory and Practice of Communication |
| AKNB_NKTA026 | Methodology: English I. |
| AKNB_NKTA067 | Study Skills |
| AKNB_NKTA069 | Negotiation Techniques II. / Foreign Language IV. |
| AKNB_NKTA144 | Professional Practice |
| AKNB_NKTA159 | Introduction to English Language and Culture |
| AKNB_NKTA160 | Language development I. |
| AKNB_NKTA161 | Academic skills I. |
| AKNB_NKTA168 | Basics of Project Management |
| AKNB_NKTM001 | Stílusgyakorlatok I. 2. nyelv |
| AKNB_NKTM002 | Interkulturális kommunikáció 2. nyelv |
| AKNB_NKTM012 | Kommunikáció a mérnöki gyakorlatban |
| AKNB_NKTM017 | Üzleti kommunikáció |
| AKNB_NKTM022 | A kommunikáció elmélete és gyakorlata |
| AKNB_NKTM039 | Fachpädagogik für Deutschunterricht I. / Nyelvpedagógia és tanításmódszertan I. |
| AKNB_NKTM060 | Nyelvi készségfejlesztés és tudatos kommunikáció a gyógypedagógiában angol nyelven I. |
| AKNB_NKTM065 | Nyelvi készségfejlesztés és tudatos kommunikáció a gyógypedagógiában német nyelven I. |
| AKNB_NKTM067 | Tanulásmódszertan |
| AKNB_NKTM069 | Tárgyalási technikák 2. nyelv |
| AKNB_NKTM116 | Európa és a multikulturalitás |
| AKNB_NKTM144 | Szakmai gyakorlat |
| AKNB_NKTM168 | Projektmenedzsment alapjai |
| AKNB_SSTA004 | Methodology of Social Research II. |
| AKNB_SSTA005 | Sociological history and theory I. |
| AKNB_SSTA012 | Social structure, stratification and mobility |
| AKNB_SSTA041 | Basics of research methodology in sociology |
| AKNB_SSTA052 | Applied sociology |
| AKNB_SSTA062 | Introduction to higher education |
| AKNB_SSTA065 | Romology |
| AKNB_SSTA088 | Introduction to sociology |
| AKNB_SSTA103 | Sociology |
| AKNB_SSTM004 | Szociológiai kutatás módszerei II. |
| AKNB_SSTM005 | Szociológiatörténet - és elmélet I. |
| AKNB_SSTM012 | Társadalmi struktúra és rétegződés és mobilitás |
| AKNB_SSTM040 | Intézményi gyakorlat |
| AKNB_SSTM041 | A szociológiai kutatásmódszertan alapjai |
| AKNB_SSTM047 | Közösségi munka gyakorlat |
| AKNB_SSTM050 | Kutatási alapismeretek |
| AKNB_SSTM052 | Alkalmazott szociológia |
| AKNB_SSTM054 | Laikus gyakorlat |
| AKNB_SSTM055 | Magyar társadalom |
| AKNB_SSTM059 | Módszertani terepgyakorlat:esetmunka gyakorlat |
| AKNB_SSTM062 | Bevezetés a felsőfokú tanulmányokba |
| AKNB_SSTM065 | Romológia |
| AKNB_SSTM067 | Szakmai képesség fejlesztés I. |
| AKNB_SSTM072 | Szakmai önismeret fejlesztése |
| AKNB_SSTM076 | Szociális esetmunka |
| AKNB_SSTM082 | Szociális munka alapjai |
| AKNB_SSTM088 | Bevezetés a szociológiába |
| AKNB_SSTM101 | Szociálpolitika II. |
| AKNB_SSTM103 | Szociológia |
| AKNB_SSTM109 | Életutak és családtörténetek |
| AKNB_SSTM124 | Társadalmi felelősségvállalás |
| AKNB_SSTM142 | Szakdolgozati konzultáció I. |
| AKNB_SSTM190 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKNB_TPTM008 | Matematika tantárgypedagógiája 5. és 6. osztályban |
| AKNB_TPTM013 | Az iskolai kísérletezés módszertana |
| AKNB_TPTM020 | Csoportos tanítási gyakorlat II. |
| AKNB_TPTM021 | IKT-val támogatott tanítás-tanulás |
| AKNB_TPTM032 | Környezetismeret tantárgypedagógia |
| AKNB_TPTM096 | Természetismeret I. |
| AKNB_TPTM097 | Matematikai kompetencia fejlesztése I. |
| AKNB_TPTM099 | Matematika és tantárgypedagógiája |
| AKNB_TPTM100 | Természetismeret II. |
| AKNB_TTTA019 | Introduction to Psychology |
| AKNB_TTTA084 | Social psychology |
| AKNB_TTTA153 | Proseminar |
| AKNB_TTTM011 | Egyéni komplex gyakorlat III. |
| AKNB_TTTM012 | Bevezetés a pedagógiába |
| AKNB_TTTM015 | A gyermekkép- és gyermekfelfogás múltja és jelene |
| AKNB_TTTM019 | Bevezetés a pszichológiába |
| AKNB_TTTM026 | Egyéni komplex gyakorlat I. |
| AKNB_TTTM029 | Ének-zene |
| AKNB_TTTM030 | Ének-zenei fejlesztés és módszertan I. |
| AKNB_TTTM033 | Beszédművelés, hangtan és helyesírás |
| AKNB_TTTM034 | Magyar nyelv I. |
| AKNB_TTTM040 | Képi kifejezés és terápia |
| AKNB_TTTM043 | Csoportos tanítási gyakorlat II. |
| AKNB_TTTM045 | Csoportos tanítási gyakorlat IV. |
| AKNB_TTTM061 | A magyar nyelv és irodalom tanítása az 5-6. osztályban |
| AKNB_TTTM067 | Csoportos tanítási gyakorlat II. |
| AKNB_TTTM068 | Vizuális közlésformák |
| AKNB_TTTM084 | Szociálpszichológia |
| AKNB_TTTM112 | Általános pedagógiai gyakorlat (többségi iskolában) |
| AKNB_TTTM113 | Bevezetés a művészeti nevelésbe |
| AKNB_TTTM138 | 3D VR oktatás |
| AKNB_TTTM147 | Fenntarthatóság-pedagógiai tanulmányok I - környezeti nevelés |
| AKNB_TTTM153 | Proszeminárium |
| AKNB_TTTM246 | Tanítsunk Magyarországért! Mentor-hallgató képzés |
| AKNB_TTTM267 | Tanítási drámaóra tervezése |
| AKNB_TTTM333 | Szakmentori konzultáció I. |
| AKNB_TTTM349 | A pszichológia alapjai és szakmai önismeret |
| AKNB_TTTM350 | A vizuális közlésformák gyakorlata |
| AKNB_TTTM353 | Anyanyelvi tantágypedagógia I. |
| AKNB_TTTM369 | Kortárs irodalom |
| AKNM_TTTM261 | A tanulás és személyiségfejlődés pszichikus sajátosságai |
| AKNM_TTTM273 | A pedagógia alapjai |
| AKNM_TTTM278 | Tanári szerep, tanári mesterség |
| AKNM_TTTM280 | Pályaismereti és nevelési iskolai gyakorlat |
| DKLB_APTM016 | Politológia |
| DKLB_APTM019 | Alkotmányjog |
| DKLB_APTM032 | A kultúra jogi szabályozása |
| DKLB_BTTM010 | A büntetőeljárás alapjai |
| DKLB_BTTM022 | Kriminológiai alapok |
| DKLB_BTTM059 | Szakmentori konzultáció I. |
| DKLB_JETM001 | Jogi ismeretek |
| DKLB_JETM008 | Jogtani alapvonalak |
| DKLB_JETM016 | A nemzetközi politika elmélete |
| DKLB_JTTM033 | Bevezetés az igazságszolgáltatás történetébe |
| DKLB_JTTM034 | Magyar alkotmány- és társadalom-történet |
| DKLB_JTTM036 | A munkaügyi kapcsolatok társadalomtörténete |
| DKLB_JTTM054 | Modern információtechnológia jogi kérdései |
| DKLB_KATM001 | Munkajogi és TB alapismeretek |
| DKLB_KATM010 | Szociális ellátás joga |
| DKLB_KATM017 | EU-környezetjog |
| DKLB_KATM019 | Agrár- és élelmiszerjog |
| DKLB_KATM033 | Magyar üzleti jog |
| DKLB_KATM036 | Munkajog I. |
| DKLB_KATM038 | Munkajog II. |
| DKLB_KATM039 | Közszolgálati munkajog |
| DKLB_KATM041 | Közlekedési jog |
| DKLB_KATM136 | Szakmentori konzultáció I. |
| DKLB_KJTM013 | Közigazgatási szervezet és eljárások |
| DKLB_KJTM025 | Bevezetés a jogi informatikába |
| DKLB_NJTM009 | Európai közjog és politika |
| DKLB_NJTM011 | A mediáció és jogi szabályozása |
| DKLB_NJTM018 | Bevezetés az Európai Unió jogába |
| DKLB_NJTM019 | EU jogi és igazságügyi ismeretek |
| DKLB_NJTM020 | Nemzetközi jog alapjai |
| DKLB_PETM017 | Polgári peres és nemperes eljárások |
| DKLB_PETM020 | Szociális- és gyermekvédelmi jog |
| DKLB_PETM021 | Civilisztika 1. (Általános tanok és személyek joga) |
| DKLB_PETM029 | Civilisztika 2. (Dologi jog és öröklési jog) |
| DKLB_PETM032 | Civilisztika 3. (Kötelmi jog általános rész) |
| DKLB_PETM033 | Civilisztika 4. (Családi jog) |
| DKLB_PETM035 | Civilisztika 6. (Társasági jog) |
| DKLO_APTM017 | Politológia 1. |
| DKLO_APTM020 | Alkotmányjog 1. |
| DKLO_APTM021 | Alkotmányjog 2. |
| DKLO_APTM022 | Alkotmányjog 3. |
| DKLO_APTM027 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKLO_BTTM006 | Büntetőjog 1 |
| DKLO_BTTM008 | Büntetőjog 3 |
| DKLO_BTTM020 | Kriminológia I. |
| DKLO_BTTM026 | Évfolyamdolgozat 1 |
| DKLO_JETM002 | Jogi alaptan |
| DKLO_JETM004 | Jog- és társadalomfilozófia 1. |
| DKLO_JETM006 | Jogszociológia 1. |
| DKLO_JETM011 | Jogbölcselet |
| DKLO_JTTM002 | Latin nyelv 1. |
| DKLO_JTTM003 | Római jog 1. |
| DKLO_JTTM016 | Propedeutika |
| DKLO_JTTM023 | Egyetemes állam- és jogtörténet 1. |
| DKLO_JTTM024 | Magyar alkotmánytörténet |
| DKLO_KATM037 | Munkajog 1. |
| DKLO_KATM057 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKLO_KATM135 | Munkajog 2. |
| DKLO_KJTM002 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKLO_KJTM017 | Közigazgatási jog 3. |
| DKLO_KJTM018 | Pénzügyi jog 1. |
| DKLO_KJTM022 | Közigazgatási jog 1. |
| DKLO_KJTM023 | Közigazgatási jog 2. |
| DKLO_NJTM005 | Nemzetközi jog 1. |
| DKLO_NJTM027 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKLO_PETM011 | Polgári jog 3. (Kötelmi jog általános rész) |
| DKLO_PETM012 | Polgári jog 4. (Kötelmi jog különös rész) |
| DKLO_PETM018 | Polgári perjog 1. |
| DKLO_PETM019 | Polgári perjog 2. |
| DKLO_PETM025 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKLO_PETM030 | Polgári jog 1. (Általános tanok és személyek joga) |
| DKLO_PETM031 | Polgári jog 2. (Dologi jog és öröklési jog) |
| DKNB_APTM016 | Politológia |
| DKNB_APTM019 | Alkotmányjog |
| DKNB_APTM032 | A kultúra jogi szabályozása |
| DKNB_BTTM010 | A büntetőeljárás alapjai |
| DKNB_BTTM022 | Kriminológiai alapok |
| DKNB_BTTM035 | Egészségügyi jog |
| DKNB_BTTM059 | Szakmentori konzultáció I. |
| DKNB_JETA001 | Basics of Law |
| DKNB_JETA016 | Theory of International Politics |
| DKNB_JETM001 | Jogi ismeretek |
| DKNB_JETM008 | Jogtani alapvonalak |
| DKNB_JETM016 | A nemzetközi politika elmélete |
| DKNB_JTTM033 | Bevezetés az igazságszolgáltatás történetébe |
| DKNB_JTTM034 | Magyar alkotmány- és társadalom-történet |
| DKNB_JTTM036 | A munkaügyi kapcsolatok társadalomtörténete |
| DKNB_JTTM054 | Modern információtechnológia jogi kérdései |
| DKNB_KATA033 | Corporate Law |
| DKNB_KATM001 | Munkajogi és TB alapismeretek |
| DKNB_KATM010 | Szociális ellátás joga |
| DKNB_KATM016 | Ingatlan-nyilvántartási jog |
| DKNB_KATM017 | EU-környezetjog |
| DKNB_KATM019 | Agrár- és élelmiszerjog |
| DKNB_KATM033 | Magyar üzleti jog |
| DKNB_KATM036 | Munkajog I. |
| DKNB_KATM038 | Munkajog II. |
| DKNB_KATM039 | Közszolgálati munkajog |
| DKNB_KATM040 | Munkavédelem, munkabiztonság |
| DKNB_KATM041 | Közlekedési jog |
| DKNB_KATM136 | Szakmentori konzultáció I. |
| DKNB_KJTM013 | Közigazgatási szervezet és eljárások |
| DKNB_KJTM025 | Bevezetés a jogi informatikába |
| DKNB_NJTA020 | Introduction to Public International Law |
| DKNB_NJTM009 | Európai közjog és politika |
| DKNB_NJTM011 | A mediáció és jogi szabályozása |
| DKNB_NJTM018 | Bevezetés az Európai Unió jogába |
| DKNB_NJTM019 | EU jogi és igazságügyi ismeretek |
| DKNB_NJTM020 | Nemzetközi jog alapjai |
| DKNB_PETM017 | Polgári peres és nemperes eljárások |
| DKNB_PETM020 | Szociális- és gyermekvédelmi jog |
| DKNB_PETM021 | Civilisztika 1. (Általános tanok és személyek joga) |
| DKNB_PETM029 | Civilisztika 2. (Dologi jog és öröklési jog) |
| DKNB_PETM032 | Civilisztika 3. (Kötelmi jog általános rész) |
| DKNB_PETM033 | Civilisztika 4. (Családi jog) |
| DKNB_PETM035 | Civilisztika 6. (Társasági jog) |
| DKNO_APTM017 | Politológia 1. |
| DKNO_APTM020 | Alkotmányjog 1. |
| DKNO_APTM021 | Alkotmányjog 2. |
| DKNO_APTM022 | Alkotmányjog 3. |
| DKNO_APTM027 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKNO_BTTM006 | Büntetőjog 1 |
| DKNO_BTTM008 | Büntetőjog 3 |
| DKNO_BTTM020 | Kriminológia I. |
| DKNO_BTTM026 | Évfolyamdolgozat 1 |
| DKNO_JETM002 | Jogi alaptan |
| DKNO_JETM004 | Jog- és társadalomfilozófia 1. |
| DKNO_JETM006 | Jogszociológia 1. |
| DKNO_JETM011 | Jogbölcselet |
| DKNO_JTTM002 | Latin nyelv 1. |
| DKNO_JTTM003 | Római jog 1. |
| DKNO_JTTM016 | Propedeutika |
| DKNO_JTTM023 | Egyetemes állam- és jogtörténet 1. |
| DKNO_JTTM024 | Magyar alkotmánytörténet |
| DKNO_KATM037 | Munkajog 1. |
| DKNO_KATM057 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKNO_KATM135 | Munkajog 2. |
| DKNO_KJTM002 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKNO_KJTM017 | Közigazgatási jog 3. |
| DKNO_KJTM018 | Pénzügyi jog 1. |
| DKNO_KJTM022 | Közigazgatási jog 1. |
| DKNO_KJTM023 | Közigazgatási jog 2. |
| DKNO_NJTM005 | Nemzetközi jog 1. |
| DKNO_NJTM027 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKNO_PETM011 | Polgári jog 3. (Kötelmi jog általános rész) |
| DKNO_PETM012 | Polgári jog 4. (Kötelmi jog különös rész) |
| DKNO_PETM018 | Polgári perjog 1. |
| DKNO_PETM019 | Polgári perjog 2. |
| DKNO_PETM025 | Évfolyamdolgozat 1. |
| DKNO_PETM030 | Polgári jog 1. (Általános tanok és személyek joga) |
| DKNO_PETM031 | Polgári jog 2. (Dologi jog és öröklési jog) |
| EKLB_EETM018 | Ábrázoló geometria |
| EKLB_EETM020 | Építőanyagok 2. |
| EKLB_EETM021 | Magasépítés 1. |
| EKLB_KETM002 | Közlekedésépítési projekt 1. |
| EKLB_KETM021 | Építésmenedzsment 1. |
| EKLB_KETM023 | Hidraulika |
| EKLB_KETM025 | Közlekedésépítés 1. |
| EKLB_KETM027 | Közlekedésépítés 3. |
| EKLB_KETM029 | CAD alkalmazások 1. |
| EKLB_KETM031 | Települési ismeretek |
| EKLB_KETM032 | Térinformatika |
| EKLB_KETM035 | Közlekedésépítés |
| EKLB_KOTM001 | Közlekedési esettanulmányok I. |
| EKLB_KOTM012 | Közlekedési alapismeretek |
| EKLB_KOTM018 | Személyszállítás |
| EKLB_KOTM023 | Közlekedési esettanulmányok II. |
| EKLB_KOTM033 | Közúti közlekedés alapjai |
| EKLB_KOTM034 | Vasúti közlekedés alapjai |
| EKLB_SETM006 | Geotechnika 1 |
| EKLB_SETM007 | Geotechnika 2 |
| EKLB_SETM010 | Tartószerkezetek mechanikája 1 |
| EKLB_SETM011 | Tartószerkezetek mechanikája 2 |
| EKLB_SETM012 | Tartószerkezetek 1 |
| EKLB_SETM013 | Tartószerkezetek 2 |
| EKLB_SETM014 | Tartószerkezetek 3 |
| EKLB_SETM030 | Tartószerkezetek analízise és méretezése |
| EKLB_SETM031 | Bevezetés az építőmérnökségbe |
| EKLB_SETM034 | Szerkezetépítési projekt 1 |
| EKNB_EETA018 | Descriptive Geometry |
| EKNB_EETA020 | Construction Materials 2. |
| EKNB_EETA021 | Structural Engineering 1. |
| EKNB_EETM001 | Épületszerkezetek 1. |
| EKNB_EETM003 | Építőanyagok és épületfizika 1. |
| EKNB_EETM018 | Ábrázoló geometria |
| EKNB_EETM020 | Építőanyagok 2. |
| EKNB_EETM021 | Magasépítés 1. |
| EKNB_EETM022 | Épületszerkezetek 3. |
| EKNB_EETM025 | Épületszerkezetek 5. |
| EKNB_EETM027 | Építészeti ábrázolás alapjai 1. |
| EKNB_EETM029 | Építészeti kommunikáció 1. |
| EKNB_EETM039 | Installációs rendszerek 2 |
| EKNB_ETTA014 | Architectural Design 3. |
| EKNB_ETTM001 | Tervezés alapjai 1. |
| EKNB_ETTM012 | Építészeti tervezés 1. |
| EKNB_ETTM014 | Építészeti tervezés 3. |
| EKNB_EVTM001 | Építészettörténet 1 |
| EKNB_EVTM003 | Népi építészet |
| EKNB_EVTM008 | Modern építészet |
| EKNB_EVTM009 | Várostervezés 1 |
| EKNB_EVTM013 | Építészettörténet 3 |
| EKNB_EVTM015 | Építészettörténet 5 |
| EKNB_KETA021 | Construction management 1 |
| EKNB_KETA023 | Hydraulics |
| EKNB_KETA025 | Transport infrastructure 1 |
| EKNB_KETA027 | Transport infrastructure 3 |
| EKNB_KETA029 | CAD Applications 1. |
| EKNB_KETA032 | GIS |
| EKNB_KETM002 | Közlekedésépítési projekt 1. |
| EKNB_KETM021 | Építésmenedzsment 1. |
| EKNB_KETM023 | Hidraulika |
| EKNB_KETM025 | Közlekedésépítés 1. |
| EKNB_KETM027 | Közlekedésépítés 3. |
| EKNB_KETM029 | CAD alkalmazások 1. |
| EKNB_KETM032 | Térinformatika |
| EKNB_KETM059 | Duális gyakorlat I. |
| EKNB_KOTA023 | Transportation II. |
| EKNB_KOTM012 | Közlekedési alapismeretek |
| EKNB_KOTM014 | Közlekedésinformatika |
| EKNB_KOTM016 | Közlekedésgazdaságtan |
| EKNB_KOTM017 | Közlekedési szolgáltatások |
| EKNB_KOTM018 | Személyszállítás |
| EKNB_KOTM033 | Közúti közlekedés alapjai |
| EKNB_KOTM034 | Vasúti közlekedés alapjai |
| EKNB_KOTM037 | Duális gyakorlat I. |
| EKNB_KOTM039 | Duális gyakorlat III. |
| EKNB_KOTM041 | Duális gyakorlat V. |
| EKNB_KOTM044 | Duális nyári gyakorlat I. |
| EKNB_KOTM045 | Duális nyári gyakorlat II. |
| EKNB_KOTM049 | Szakmentori konzultáció I. |
| EKNB_SETA007 | Geotechnics 2 |
| EKNB_SETA010 | Mechanics of Structures 1 |
| EKNB_SETA012 | Engineering Structures 1 |
| EKNB_SETA014 | Engineering Structures 3 |
| EKNB_SETA030 | Analysis and Design of Structures |
| EKNB_SETA031 | Introduction to Civil Engineering |
| EKNB_SETA034 | Structural Engineering Project 1 |
| EKNB_SETM001 | Statika és szilárdságtan alapjai |
| EKNB_SETM002 | Építészeti tartószerkezetek 1 |
| EKNB_SETM003 | Építészeti tartószerkezetek 2 |
| EKNB_SETM004 | Építészeti tartószerkezetek 3 |
| EKNB_SETM006 | Geotechnika 1 |
| EKNB_SETM007 | Geotechnika 2 |
| EKNB_SETM009 | Hídszerkezetek 1 |
| EKNB_SETM010 | Tartószerkezetek mechanikája 1 |
| EKNB_SETM011 | Tartószerkezetek mechanikája 2 |
| EKNB_SETM012 | Tartószerkezetek 1 |
| EKNB_SETM013 | Tartószerkezetek 2 |
| EKNB_SETM014 | Tartószerkezetek 3 |
| EKNB_SETM030 | Tartószerkezetek analízise és méretezése |
| EKNB_SETM031 | Bevezetés az építőmérnökségbe |
| EKNB_SETM034 | Szerkezetépítési projekt 1 |
| EKNB_SETM088 | Tartószerkezeti rendszerek 2 |
| EKNB_SETM090 | Szakmentori konzultáció I. |
| EKNM_ETTA017 | Complex Design 1. |
| EKNM_ETTM016 | Belsőépítészet 1. |
| EKNM_ETTM017 | Komplex tervezés 1. |
| ESLB_EGTM001 | Anatómia I. |
| ESLB_EGTM002 | Egészségügyi terminológia (orvosi latin) |
| ESLB_EGTM004 | Ápolástan II. |
| ESLB_EGTM008 | Gyógyszertan alapjai |
| ESLB_EGTM009 | Elsősegélynyújtás |
| ESLB_EGTM010 | Propedeutika |
| ESLB_EGTM011 | Belgyógyászat és alkalmazott gyógyszertana |
| ESLB_EGTM013 | Sebészet és traumatológia |
| ESLB_EGTM014 | Mikrobiológia-járványtan |
| ESLB_EGTM017 | Egészségügyi etika |
| ESLB_EGTM023 | Élettan-kórélettan I. |
| ESLB_EGTM043 | Biológia |
| ESLB_EGTM054 | Egészségpedagógia |
| ESLB_EGTM056 | Aneszteziológia-intenzív terápia és szakápolástana |
| ESLB_EGTM057 | Sürgősségi ellátás |
| ESLB_EGTM059 | Szakmai készségfejlesztés |
| ESLB_EGTM060 | Klinikai ismeretek |
| ESLB_EGTM061 | Egészségügyi ellátórendszer elemei I. |
| ESLB_EGTM070 | Egészségügyi kommunikáció |
| ESLB_EGTM072 | Gyógyturizmus és fizioterápia I. |
| ESLB_EGTM074 | Egészségturizmus ágazatai I. |
| ESLB_EGTM078 | Bevezető klinikai gyakorlat |
| ESLB_EGTM083 | Anatómia-élettan I. |
| ESLB_EGTM100 | Egészségszociológia |
| ESLB_STTM006 | Edzéstudomány I. |
| ESLB_STTM008 | Prevenció |
| ESLB_STTM010 | Szakmai gyakorlat I.(hospitálás) |
| ESLB_STTM018 | Terhelésélettan |
| ESLB_STTM019 | Rekreációszervezés I. |
| ESLB_STTM020 | Sportgazdaságtan I. |
| ESLB_STTM033 | Testnevelési játékok, sportágismeret |
| ESLB_STTM038 | Csoportos tanítási gyakorlat II. |
| ESLB_STTM041 | Testnevelés anatómia élettan |
| ESLB_STTM043 | Testnevelés-tanítás módszertana 5. és 6. osztályban I. |
| ESLB_STTM075 | Sportmozgások anatómiai alapjai |
| ESLB_STTM076 | Társadalom és egészség |
| ESLB_STTM077 | Gimnasztika |
| ESLB_STTM078 | Animáció |
| ESLB_STTM079 | Alapozó mozgásformák I. (atlétika) |
| ESLB_STTM087 | Életmód és prevenció |
| ESLB_STTM088 | Sportjátékok II. (kézilabda) |
| ESLB_STTM089 | Sport- és rekreációpedagógia II. |
| ESLB_STTM098 | Szakdolgozati konzultáció I. |
| ESLB_STTM112 | Szakmentori konzultáció I. |
| ESNB_EGTA001 | Anatomy I. |
| ESNB_EGTA002 | Health terminology (Medical Latin) |
| ESNB_EGTA009 | First aid |
| ESNB_EGTA023 | Physiology-Pathophysiology I. |
| ESNB_EGTA043 | Biology |
| ESNB_EGTA078 | Initiative Field Practice |
| ESNB_EGTA100 | Basics of Health Sociology |
| ESNB_EGTM001 | Anatómia I. |
| ESNB_EGTM002 | Egészségügyi terminológia (orvosi latin) |
| ESNB_EGTM004 | Ápolástan II. |
| ESNB_EGTM008 | Gyógyszertan alapjai |
| ESNB_EGTM009 | Elsősegélynyújtás |
| ESNB_EGTM010 | Propedeutika |
| ESNB_EGTM011 | Belgyógyászat és alkalmazott gyógyszertana |
| ESNB_EGTM013 | Sebészet és traumatológia |
| ESNB_EGTM014 | Mikrobiológia-járványtan |
| ESNB_EGTM017 | Egészségügyi etika |
| ESNB_EGTM019 | Szülészet-nőgyógyászat II. |
| ESNB_EGTM023 | Élettan-kórélettan I. |
| ESNB_EGTM029 | Klinikai szakismeretek |
| ESNB_EGTM030 | Nőgyógyászati szakápolástan I. |
| ESNB_EGTM033 | Szülőszobai ellátás klinikai gyakorlat I. |
| ESNB_EGTM036 | Szülőszobai ellátás klinikai gyakorlat III. |
| ESNB_EGTM043 | Biológia |
| ESNB_EGTM054 | Egészségpedagógia |
| ESNB_EGTM056 | Aneszteziológia-intenzív terápia és szakápolástana |
| ESNB_EGTM057 | Sürgősségi ellátás |
| ESNB_EGTM059 | Szakmai készségfejlesztés |
| ESNB_EGTM070 | Egészségügyi kommunikáció |
| ESNB_EGTM078 | Bevezető klinikai gyakorlat |
| ESNB_EGTM083 | Anatómia-élettan I. |
| ESNB_EGTM100 | Egészségszociológia |
| ESNB_EGTM102 | Anatómiai ismeretek I. |
| ESNB_EGTM103 | Alkalmazott élettan-kórélettan I. |
| ESNB_EGTM104 | Általános-, fejlődéspszichológia és kommunikáció |
| ESNB_EGTM105 | Védőnői módszertan alapjai, obszerváció |
| ESNB_EGTM112 | Gyógyszertan |
| ESNB_EGTM113 | Mikrobiológiai-járványtani ismeretek |
| ESNB_EGTM114 | Elsősegélynyújtási alapismeretek |
| ESNB_EGTM115 | Egészséges gyermek fejlődése, gondozása |
| ESNB_EGTM116 | Etika, egészségügyi etika |
| ESNB_EGTM117 | Egészségfejlesztő projektek I. |
| ESNB_EGTM124 | Gyermekgyógyászat II. |
| ESNB_EGTM128 | Védőnői méhnyakszűrés módszertana |
| ESNB_EGTM132 | Iskolai védőnői munka módszertana II. |
| ESNB_EGTM134 | Preventív családgondozás II. |
| ESNB_EGTM157 | Szakmentori konzultáció I. |
| ESNB_STTA019 | Recreation I. |
| ESNB_STTA075 | Anatomical Foundations of Sports Movement |
| ESNB_STTA076 | Society and health |
| ESNB_STTA077 | Gymnastics |
| ESNB_STTA078 | Animation |
| ESNB_STTA079 | Generic Movements I. (Track and Fields) |
| ESNB_STTM006 | Edzéstudomány I. |
| ESNB_STTM008 | Prevenció |
| ESNB_STTM010 | Szakmai gyakorlat I.(hospitálás) |
| ESNB_STTM018 | Terhelésélettan |
| ESNB_STTM019 | Rekreációszervezés I. |
| ESNB_STTM020 | Sportgazdaságtan I. |
| ESNB_STTM033 | Testnevelési játékok, sportágismeret |
| ESNB_STTM041 | Testnevelés anatómia élettan |
| ESNB_STTM043 | Testnevelés-tanítás módszertana 5. és 6. osztályban I. |
| ESNB_STTM075 | Sportmozgások anatómiai alapjai |
| ESNB_STTM076 | Társadalom és egészség |
| ESNB_STTM077 | Gimnasztika |
| ESNB_STTM078 | Animáció |
| ESNB_STTM079 | Alapozó mozgásformák I. (atlétika) |
| ESNB_STTM087 | Életmód és prevenció |
| ESNB_STTM088 | Sportjátékok II. (kézilabda) |
| ESNB_STTM089 | Sport- és rekreációpedagógia II. |
| ESNB_STTM098 | Szakdolgozati konzultáció I. |
| ESNB_STTM112 | Szakmentori konzultáció I. |
| GKLB_AMTM001 | Statika |
| GKLB_AMTM003 | Szilárdságtan |
| GKLB_AMTM004 | Mozgástan |
| GKLB_AMTM023 | Szilárdságtan |
| GKLB_AMTM024 | Mozgástan |
| GKLB_AUTM001 | Automatikai építőelemek |
| GKLB_AUTM004 | Projektlabor 1. |
| GKLB_AUTM005 | Projektlabor 2 |
| GKLB_AUTM006 | Robottechnika |
| GKLB_AUTM007 | Szabályozástechnika |
| GKLB_AUTM016 | Irányítástechnika |
| GKLB_AUTM018 | Elektrotechnika |
| GKLB_AUTM022 | Elektrodinamika |
| GKLB_AUTM031 | ASIC áramkörök elmélete |
| GKLB_AUTM057 | Elektrotechnikai alapismeretek |
| GKLB_AUTM058 | Rendszerek modellezése és szimulációja |
| GKLB_AUTM060 | Mechatronikai mérések |
| GKLB_AUTM063 | Önálló projektlabor 1. |
| GKLB_AUTM075 | Szakmentori konzultáció I. |
| GKLB_AUTM077 | Digitális logikai rendszerek és kapcsolások informatikusoknak |
| GKLB_FKTM001 | Műszaki fizika alapjai |
| GKLB_FKTM003 | Biofizika és egészségügyi műszaki ismeretek |
| GKLB_FKTM004 | Klasszikus fizika villamosmérnököknek |
| GKLB_FKTM005 | Modern fizika villamosmérnököknek |
| GKLB_FKTM006 | Építőmérnöki alapozó fizika |
| GKLB_FKTM007 | Fizika informatikusoknak |
| GKLB_FKTM008 | Fizika közlekedésmérnököknek |
| GKLB_FKTM009 | Fizika alapjai környezetmérnököknek |
| GKLB_FKTM015 | Kémia közlekedésmérnököknek |
| GKLB_FKTM016 | Általános és szervetlen kémia |
| GKLB_FKTM019 | Víz-, levegő- és talajkémia |
| GKLB_FKTM021 | Biokémia |
| GKLB_FKTM022 | Mérnöki kémia |
| GKLB_FKTM038 | Műszaki kémia |
| GKLB_FKTM039 | Klasszikus fizika |
| GKLB_FKTM040 | Hőtan |
| GKLB_FKTM063 | Fizika járműmérnököknek |
| GKLB_INTM001 | Rendszer és irányítás |
| GKLB_INTM004 | Projektmunka 1. |
| GKLB_INTM007 | Vállalati információs rendszerek |
| GKLB_INTM012 | Számítógépek működése |
| GKLB_INTM017 | Információs és kommunikációs rendszerek |
| GKLB_INTM018 | Számítógép-hálózatok |
| GKLB_INTM020 | Mikroelektromechanikai rendszerek |
| GKLB_INTM021 | Programozás |
| GKLB_INTM022 | Projektmunka és szoftvertechnológia |
| GKLB_INTM023 | Programozás alapjai |
| GKLB_INTM024 | OO programozás és adatbázis-kezelés |
| GKLB_INTM025 | Rendszerüzemeltetés és biztonság |
| GKLB_INTM047 | IT-beruházások megtérülése I |
| GKLB_INTM049 | WEB technológia |
| GKLB_INTM085 | OO programozás |
| GKLB_INTM086 | Adatbázis-kezelés |
| GKLB_INTM087 | Ipar 4.0 technológiák |
| GKLB_INTM096 | Szakdolgozati konzultáció I. |
| GKLB_INTM108 | Szakmentori konzultáció I. |
| GKLB_INTM110 | Számítógép architektúrák |
| GKLB_INTM111 | Digitális kompetenciák, önálló képzési stratégia |
| GKLB_INTM112 | Python alapok informatikusoknak |
| GKLB_INTM114 | Programozás |
| GKLB_INTM115 | Operációs rendszerek |
| GKLB_INTM116 | Rendszer és irányítási alapok |
| GKLB_INTM117 | Mikroelektromechanikai rendszerek |
| GKLB_INTM118 | Szoftvertechnológia 1. |
| GKLB_INTM119 | OO Programozás |
| GKLB_INTM120 | Unix, Windows operációs rendszerek |
| GKLB_INTM121 | Számítógép-hálózatok |
| GKLB_INTM122 | Szoftvertechnológia 2. |
| GKLB_INTM123 | Adatbázis-kezelés 1. |
| GKLB_INTM132 | Java nyelvi alapok |
| GKLB_INTM141 | Portálfejlesztés .NET-ben |
| GKLB_INTM148 | Mesterséges intelligencia haladó |
| GKLB_INTM152 | Képfeldolgozás |
| GKLB_INTM156 | Projektszervezet és menedzsment |
| GKLB_INTM167 | Szakmai gyakorlat |
| GKLB_KVTM009 | Járműszerkezetek I. |
| GKLB_KVTM010 | Járműszerkezetek II. |
| GKLB_KVTM018 | Járművek |
| GKLB_MGTM001 | Műszaki ábrázolás 1 |
| GKLB_MGTM002 | Mechatronikai mérések |
| GKLB_MGTM003 | Hő- és áramlástan |
| GKLB_MGTM004 | Gépek üzemtana |
| GKLB_MGTM005 | Tűz és munkavédelem |
| GKLB_MGTM008 | Műszaki ábrázolás 2 |
| GKLB_MGTM012 | Gépészeti tervezés alapjai |
| GKLB_MGTM014 | Mechatronika alapjai 2 |
| GKLB_MGTM015 | Szabályozástechnika mechatronikusoknak |
| GKLB_MGTM084 | Általános gépészeti, vízgépészeti ismeretek |
| GKLB_MGTM085 | Géprajz és 3D modellezés |
| GKLB_MGTM087 | Géptervezés 1. |
| GKLB_MSTM001 | Matematika 1. |
| GKLB_MSTM006 | Mérnöki számítási módszerek 1 |
| GKLB_MSTM007 | Bevezetés a számítógépek használatába |
| GKLB_MSTM008 | Matematika 2. |
| GKLB_MSTM009 | Üzleti informatikai eszközök |
| GKLB_MSTM011 | Matematika 3. |
| GKLB_MSTM012 | Matematika 1. közgazdászoknak |
| GKLB_MSTM013 | Matematika 2. közgazdászoknak |
| GKLB_MSTM017 | Mérnöki számítások |
| GKLB_MSTM032 | Python programozás |
| GKLB_MSTM058 | Mérnöki kihívások |
| GKLB_MSTM059 | Matematika 2. |
| GKLB_MSTM060 | Algoritmusok alapjai |
| GKLB_MSTM061 | Bevezetés a programozásba |
| GKLB_MSTM064 | Diszkrét Matematika |
| GKLB_MSTM065 | Algoritmusok és adatstruktúrák |
| GKLB_TATM001 | Villamosságtan |
| GKLB_TATM002 | Elektronika alapjai |
| GKLB_TATM008 | Projekt-labor 1. |
| GKLB_TATM011 | Hálózati operációs rendszerek 1. |
| GKLB_TATM013 | Rádiórendszerek |
| GKLB_TATM032 | Telekommunikáció 2. |
| GKLB_TATM033 | Digitális rendszerek |
| GKLB_TATM034 | Elektronika I. |
| GKLB_TATM069 | Szakmentori konzultáció I. |
| GKLB_TATM074 | Villamosságtan 1 |
| GKNB_AMTA001 | Statics |
| GKNB_AMTA003 | Strength of Materials |
| GKNB_AMTA018 | Measurement and Data Processing |
| GKNB_AMTA021 | Solid Mechanics 3. |
| GKNB_AMTM001 | Statika |
| GKNB_AMTM003 | Szilárdságtan |
| GKNB_AMTM004 | Mozgástan |
| GKNB_AMTM023 | Szilárdságtan |
| GKNB_AMTM024 | Mozgástan |
| GKNB_AMTM025 | Rezgéstan |
| GKNB_AMTM026 | Alkalmazott végeselem módszer |
| GKNB_AUTA018 | Electrotechnics |
| GKNB_AUTA048 | Electrics and Electronics 2 |
| GKNB_AUTM001 | Automatikai építőelemek |
| GKNB_AUTM004 | Projektlabor 1. |
| GKNB_AUTM005 | Projektlabor 2 |
| GKNB_AUTM006 | Robottechnika |
| GKNB_AUTM007 | Szabályozástechnika |
| GKNB_AUTM018 | Elektrotechnika |
| GKNB_AUTM022 | Elektrodinamika |
| GKNB_AUTM031 | ASIC áramkörök elmélete |
| GKNB_AUTM037 | Duális gyakorlat I. |
| GKNB_AUTM039 | Duális gyakorlat III. |
| GKNB_AUTM041 | Duális gyakorlat V. |
| GKNB_AUTM045 | Duális nyári gyakorlat II. |
| GKNB_AUTM058 | Rendszerek modellezése és szimulációja |
| GKNB_AUTM060 | Mechatronikai mérések |
| GKNB_AUTM063 | Önálló projektlabor 1. |
| GKNB_AUTM067 | Önálló projektlabor 2 |
| GKNB_AUTM075 | Szakmentori konzultáció I. |
| GKNB_AUTM077 | Digitális logikai rendszerek és kapcsolások informatikusoknak |
| GKNB_AUTM078 | Autonóm járművek és robotok programozása |
| GKNB_FKTA001 | The Basics of Technical Physics |
| GKNB_FKTA006 | Fundamental Physics for Civil Engineers |
| GKNB_FKTA037 | Engineering Physics |
| GKNB_FKTA063 | Physics for vehicle engineers |
| GKNB_FKTM001 | Műszaki fizika alapjai |
| GKNB_FKTM003 | Biofizika és egészségügyi műszaki ismeretek |
| GKNB_FKTM004 | Klasszikus fizika villamosmérnököknek |
| GKNB_FKTM005 | Modern fizika villamosmérnököknek |
| GKNB_FKTM006 | Építőmérnöki alapozó fizika |
| GKNB_FKTM007 | Fizika informatikusoknak |
| GKNB_FKTM008 | Fizika közlekedésmérnököknek |
| GKNB_FKTM009 | Fizika alapjai környezetmérnököknek |
| GKNB_FKTM015 | Kémia közlekedésmérnököknek |
| GKNB_FKTM016 | Általános és szervetlen kémia |
| GKNB_FKTM019 | Víz-, levegő- és talajkémia |
| GKNB_FKTM021 | Biokémia |
| GKNB_FKTM022 | Mérnöki kémia |
| GKNB_FKTM038 | Műszaki kémia |
| GKNB_FKTM039 | Klasszikus fizika |
| GKNB_FKTM040 | Hőtan |
| GKNB_FKTM042 | Képjavítás és -feldolgozás |
| GKNB_FKTM063 | Fizika járműmérnököknek |
| GKNB_INTA023 | Programming basics |
| GKNB_INTA108 | Student Support I. |
| GKNB_INTA110 | Computer Architecture |
| GKNB_INTA111 | Digital skills, self-management strategies |
| GKNB_INTM001 | Rendszer és irányítás |
| GKNB_INTM004 | Projektmunka 1. |
| GKNB_INTM007 | Vállalati információs rendszerek |
| GKNB_INTM012 | Számítógépek működése |
| GKNB_INTM017 | Információs és kommunikációs rendszerek |
| GKNB_INTM018 | Számítógép-hálózatok |
| GKNB_INTM020 | Mikroelektromechanikai rendszerek |
| GKNB_INTM021 | Programozás |
| GKNB_INTM022 | Projektmunka és szoftvertechnológia |
| GKNB_INTM023 | Programozás alapjai |
| GKNB_INTM024 | OO programozás és adatbázis-kezelés |
| GKNB_INTM025 | Rendszerüzemeltetés és biztonság |
| GKNB_INTM041 | PHP |
| GKNB_INTM047 | IT-beruházások megtérülése I |
| GKNB_INTM049 | WEB technológia |
| GKNB_INTM050 | Ágazati információrendszerek I. |
| GKNB_INTM055 | Duális gyakorlat I. |
| GKNB_INTM056 | Duális gyakorlat II. |
| GKNB_INTM062 | Duális nyári gyakorlat I. |
| GKNB_INTM078 | Duális gyakorlat III. |
| GKNB_INTM085 | OO programozás |
| GKNB_INTM086 | Adatbázis-kezelés |
| GKNB_INTM087 | Ipar 4.0 technológiák |
| GKNB_INTM096 | Szakdolgozati konzultáció I. |
| GKNB_INTM108 | Szakmentori konzultáció I. |
| GKNB_INTM110 | Számítógép architektúrák |
| GKNB_INTM111 | Digitális kompetenciák, önálló képzési stratégia |
| GKNB_INTM112 | Python alapok informatikusoknak |
| GKNB_INTM113 | Unity alapú VR fejlesztések |
| GKNB_INTM114 | Programozás |
| GKNB_INTM115 | Operációs rendszerek |
| GKNB_INTM116 | Rendszer és irányítási alapok |
| GKNB_INTM117 | Mikroelektromechanikai rendszerek |
| GKNB_INTM118 | Szoftvertechnológia 1. |
| GKNB_INTM119 | OO Programozás |
| GKNB_INTM120 | Unix, Windows operációs rendszerek |
| GKNB_INTM121 | Számítógép-hálózatok |
| GKNB_INTM122 | Szoftvertechnológia 2. |
| GKNB_INTM123 | Adatbázis-kezelés 1. |
| GKNB_INTM132 | Java nyelvi alapok |
| GKNB_INTM141 | Portálfejlesztés .NET-ben |
| GKNB_INTM152 | Képfeldolgozás |
| GKNB_INTM156 | Projektszervezet és menedzsment |
| GKNB_INTM161 | CAx technológiák 1. |
| GKNB_INTM167 | Szakmai gyakorlat |
| GKNB_KVTA018 | Vehicles |
| GKNB_KVTM009 | Járműszerkezetek I. |
| GKNB_KVTM018 | Járművek |
| GKNB_KVTM029 | Autóipari termékfejlesztés |
| GKNB_MGTA001 | Technical Drawing 1 |
| GKNB_MGTA003 | Thermo- and Hydrodynamics |
| GKNB_MGTA004 | Operations of Machines |
| GKNB_MGTA005 | Fire and Occupational Safety |
| GKNB_MGTA083 | Machine Elements 2. |
| GKNB_MGTA084 | General Mechanical Engineering, Water Engineering |
| GKNB_MGTA085 | Technical drawing and 3D modeling |
| GKNB_MGTM001 | Műszaki ábrázolás 1 |
| GKNB_MGTM002 | Mechatronikai mérések |
| GKNB_MGTM003 | Hő- és áramlástan |
| GKNB_MGTM004 | Gépek üzemtana |
| GKNB_MGTM005 | Tűz és munkavédelem |
| GKNB_MGTM010 | Gépelemek |
| GKNB_MGTM012 | Gépészeti tervezés alapjai |
| GKNB_MGTM014 | Mechatronika alapjai 2 |
| GKNB_MGTM015 | Szabályozástechnika mechatronikusoknak |
| GKNB_MGTM084 | Általános gépészeti, vízgépészeti ismeretek |
| GKNB_MGTM085 | Géprajz és 3D modellezés |
| GKNB_MGTM087 | Géptervezés 1. |
| GKNB_MGTM090 | Géptervezés 2 |
| GKNB_MGTM107 | Szakmentori konzultáció I. |
| GKNB_MSTA001 | Mathematics 1 |
| GKNB_MSTA006 | Methods of Engineering Calculation I |
| GKNB_MSTA007 | Introduction to the use of computers |
| GKNB_MSTA011 | Mathematics 3 |
| GKNB_MSTA012 | Mathematics 1 for Economists |
| GKNB_MSTA056 | Calculus 3 |
| GKNB_MSTA060 | Basics of Algorithms |
| GKNB_MSTA061 | Introduction to Programming |
| GKNB_MSTM001 | Matematika 1. |
| GKNB_MSTM006 | Mérnöki számítási módszerek 1 |
| GKNB_MSTM007 | Bevezetés a számítógépek használatába |
| GKNB_MSTM008 | Matematika 2. |
| GKNB_MSTM011 | Matematika 3. |
| GKNB_MSTM012 | Matematika 1. közgazdászoknak |
| GKNB_MSTM013 | Matematika 2. közgazdászoknak |
| GKNB_MSTM017 | Mérnöki számítások |
| GKNB_MSTM032 | Python programozás |
| GKNB_MSTM058 | Mérnöki kihívások |
| GKNB_MSTM059 | Matematika 2. |
| GKNB_MSTM060 | Algoritmusok alapjai |
| GKNB_MSTM061 | Bevezetés a programozásba |
| GKNB_MSTM062 | Matematikai analízis |
| GKNB_MSTM063 | Lineáris algebra |
| GKNB_MSTM064 | Diszkrét Matematika |
| GKNB_MSTM065 | Algoritmusok és adatstruktúrák |
| GKNB_MSTM066 | Adatbázisok |
| GKNB_MSTM072 | Sztochasztikus jelek és modellek |
| GKNB_MSTM073 | Neurális hálózatok alapjai |
| GKNB_MSTM074 | Szoftverfejlesztési módszertan |
| GKNB_MSTM078 | Önálló projektmunka |
| GKNB_MSTM079 | Kutatási és fejlesztési projektmunka |
| GKNB_TATM001 | Villamosságtan |
| GKNB_TATM002 | Elektronika alapjai |
| GKNB_TATM009 | IP alapú kommunikáció |
| GKNB_TATM011 | Hálózati operációs rendszerek 1. |
| GKNB_TATM013 | Rádiórendszerek |
| GKNB_TATM032 | Telekommunikáció 2. |
| GKNB_TATM033 | Digitális rendszerek |
| GKNB_TATM034 | Elektronika I. |
| GKNB_TATM069 | Szakmentori konzultáció I. |
| GKNB_TATM074 | Villamosságtan 1 |
| KGLB_GETM002 | Pénzügytan |
| KGLB_GETM004 | Statisztika |
| KGLB_GETM005 | Statisztika I. |
| KGLB_GETM006 | Statisztika II. |
| KGLB_GETM007 | Számvitel |
| KGLB_GETM008 | Számvitel I. |
| KGLB_GETM031 | Közösségi tervezés és technikái |
| KGLB_GETM065 | Szakmentori konzultáció I. |
| KGLB_GETM066 | Szakmentori konzultáció II. |
| KGLB_GETM067 | Vállalatok pénzügyei |
| KGLB_GETM070 | Számvitel alapjai |
| KGLB_MMTA006 | Business Economics |
| KGLB_MMTA007 | Marketing |
| KGLB_MMTA039 | Management |
| KGLB_MMTM006 | Vállalatgazdaságtan |
| KGLB_MMTM007 | Marketing |
| KGLB_MMTM032 | Humán Menedzsment |
| KGLB_MMTM039 | Menedzsment |
| KGLB_MMTM040 | Menedzsment |
| KGLB_MMTM042 | Projektmenedzsment |
| KGLB_MMTM048 | Vállalatgazdaságtan |
| KGLB_MMTM233 | Szakmentori konzultáció I. |
| KGLB_MMTM234 | Szakmentori konzultáció II. |
| KGLB_NETA015 | Macroeconomics |
| KGLB_NETM004 | Környezet-gazdaságtan |
| KGLB_NETM015 | Makroökonómia |
| KGLB_NETM016 | Mikroökonómia |
| KGLB_NETM017 | Nemzetközi gazdaságtan |
| KGLB_NETM041 | Gazdaságpolitika |
| KGLB_NETM042 | Közgazdaságtan |
| KGLB_NOKM001 | Szakmai idegen nyelv I/1. |
| KGLB_NOKM004 | Szakmai idegen nyelv I/2. |
| KGLB_NOKM065 | Mezőgazdasági szakmai idegennyelv I. (angol-őszi) |
| KGLB_NOKM067 | Mezőgazdasági szakmai idegennyelv I. (német-őszi) |
| KGLB_NOKM079 | Műszaki szakmai idegen nyelv I.BSc mérnökök részére |
| KGLB_NOKM080 | Műszaki szakmai idegen nyelv II.BSc mérnökök részére |
| KGLB_NOKM082 | Gazdasági Szakmai Idegen Nyelv I. |
| KGLB_NOKM083 | Gazdasági Szakmai Idegen Nyelv 2. |
| KGLB_NOKM091 | Egészségtudományi Idegen Szaknyelv I. |
| KGLB_NOKM092 | Egészségtudományi Idegen Szaknyelv II. |
| KGLB_RKTM035 | Bevezetés a területi tudományokba |
| KGLB_TRTM001 | Bevezetés a turizmusba |
| KGLB_TRTM006 | Idegenforgalmi földrajz (Magyarország) |
| KGLB_TRTM093 | Gasztronómiai alapismeretek |
| KGLB_TRTM094 | Vendéglátóipari értékesítési ismeretek I. |
| KGLB_TRTM100 | Utazásszervezés és értékesítés I. |
| KGLB_TRTM126 | Szakmentori konzultáció I. |
| KGLB_VKTM007 | Kommunikációs ismeretek |
| KGLB_VKTM027 | Bevezetés a vállalkozás gazdaságtan területeibe |
| KGLO_NOKM095 | Jogi Szakmai Idegen Nyelv |
| KGNB_GETA002 | Finance |
| KGNB_GETA005 | Statistics I |
| KGNB_GETA008 | Accounting I. |
| KGNB_GETA065 | Student support I. |
| KGNB_GETA070 | Fundamentals of accounting |
| KGNB_GETM002 | Pénzügytan |
| KGNB_GETM004 | Statisztika |
| KGNB_GETM005 | Statisztika I. |
| KGNB_GETM007 | Számvitel |
| KGNB_GETM008 | Számvitel I. |
| KGNB_GETM031 | Közösségi tervezés és technikái |
| KGNB_GETM065 | Szakmentori konzultáció I. |
| KGNB_GETM067 | Vállalatok pénzügyei |
| KGNB_GETM070 | Számvitel alapjai |
| KGNB_MMTA006 | Business Economics |
| KGNB_MMTA007 | Marketing |
| KGNB_MMTA039 | Management |
| KGNB_MMTA048 | Business Economics |
| KGNB_MMTM006 | Vállalatgazdaságtan |
| KGNB_MMTM007 | Marketing |
| KGNB_MMTM032 | Humán Menedzsment |
| KGNB_MMTM039 | Menedzsment |
| KGNB_MMTM040 | Menedzsment |
| KGNB_MMTM042 | Projektmenedzsment |
| KGNB_MMTM048 | Vállalatgazdaságtan |
| KGNB_MMTM233 | Szakmentori konzultáció I. |
| KGNB_MMTM234 | Szakmentori konzultáció II. |
| KGNB_MMTM248 | Startup I. |
| KGNB_NETA015 | Macroeconomics |
| KGNB_NETA017 | International Economics |
| KGNB_NETA042 | Economics |
| KGNB_NETA056 | Foreign Economic Policy |
| KGNB_NETA103 | Student Support I. |
| KGNB_NETM015 | Makroökonómia |
| KGNB_NETM016 | Mikroökonómia |
| KGNB_NETM017 | Nemzetközi gazdaságtan |
| KGNB_NETM041 | Gazdaságpolitika |
| KGNB_NETM042 | Közgazdaságtan |
| KGNB_NOKA001 | Professional foreign language I/1 |
| KGNB_NOKA004 | Professional Foreign Language Course I/2. |
| KGNB_NOKA036 | Hungarian Language and Culture 1. |
| KGNB_NOKM001 | Szakmai idegen nyelv I/1. |
| KGNB_NOKM004 | Szakmai idegen nyelv I/2. |
| KGNB_NOKM014 | ORIGO általános középfokú nyelvvizsga felkészítő I. |
| KGNB_NOKM040 | Első szakmai idegen nyelv 1. |
| KGNB_NOKM065 | Mezőgazdasági szakmai idegen nyelv I. (angol-őszi) |
| KGNB_NOKM067 | Mezőgazdasági szakmai idegennyelv I. (német-őszi) |
| KGNB_NOKM073 | Informatikai angol nyelv |
| KGNB_NOKM079 | Műszaki szakmai idegen nyelv I.BSc mérnökök részére |
| KGNB_NOKM080 | Műszaki szakmai idegen nyelv II.BSc mérnökök részére |
| KGNB_NOKM082 | Gazdasági Szakmai Idegen Nyelv I. |
| KGNB_NOKM083 | Gazdasági Szakmai Idegen Nyelv 2. |
| KGNB_NOKM084 | Művészeti szakmai idegen nyelv 1. BA hallgatók részére |
| KGNB_NOKM085 | Művészeti szakmai idegen nyelv 2. BA hallgatók részére |
| KGNB_NOKM088 | Középfokú nyelvvizsgára felkészítő I. |
| KGNB_NOKM091 | Egészségtudományi Idegen Szaknyelv I. |
| KGNB_NOKM092 | Egészségtudományi Idegen Szaknyelv II. |
| KGNB_RKTM035 | Bevezetés a területi tudományokba |
| KGNB_TRTA093 | Basics of Gastronomy |
| KGNB_TRTA126 | Student Support I. |
| KGNB_TRTA138 | Introduction to Tourism |
| KGNB_TRTA139 | Selling Basics in Catering Industry |
| KGNB_TRTM001 | Bevezetés a turizmusba |
| KGNB_TRTM002 | Ételkészítési ismeretek II. |
| KGNB_TRTM006 | Idegenforgalmi földrajz (Magyarország) |
| KGNB_TRTM039 | Ételkészítési ismeretek I. |
| KGNB_TRTM068 | Duális nyári gyakorlat I. |
| KGNB_TRTM069 | Duális gyakorlat III. |
| KGNB_TRTM072 | Duális gyakorlat V. |
| KGNB_TRTM073 | Duális gyakorlat VI. |
| KGNB_TRTM093 | Gasztronómiai alapismeretek |
| KGNB_TRTM094 | Vendéglátóipari értékesítési ismeretek I. |
| KGNB_TRTM100 | Utazásszervezés és értékesítés I. |
| KGNB_TRTM126 | Szakmentori konzultáció I. |
| KGNB_TRTM138 | Bevezetés a turizmusba |
| KGNB_TRTM139 | Vendéglátóipari értékesítési ismeretek |
| KGNB_VKTA007 | Essentials of Human Communication |
| KGNB_VKTA027 | Introduction to Business Economics |
| KGNB_VKTM006 | Soft skillek és vezetői alapok |
| KGNB_VKTM007 | Kommunikációs ismeretek |
| KGNB_VKTM027 | Bevezetés a vállalkozás gazdaságtan területeibe |
| KGNM_NOKM086 | Művészeti szakmai idegen nyelv I. MA hallgatók részére |
| KGNM_NOKM087 | Művészeti szakmai idegen nyelv II. MA hallgatók részére |
| KGNO_NOKM095 | Jogi Szakmai Idegen Nyelv |
| KGTB_MMTA006 | Business Economics |
| KGTB_VKTA027 | Introduction to Business Economics |
| MELB_ÁTTM002 | Genetika |
| MELB_ÁTTM033 | Általános állattenyésztéstan |
| MELB_ÁTTM034 | Biológia |
| MELB_ÁTTM058 | Szakmentori konzultáció I. |
| MELB_ÁTTM060 | Agrárinformatika alapjai |
| MELB_AVTM004 | Helyi közigazgatás |
| MELB_AVTM008 | Közgazdasági alapismeretek |
| MELB_AVTM010 | Mezőgazdasági alapismeretek |
| MELB_AVTM022 | Számvitel alapjai |
| MELB_AVTM025 | Területi politika |
| MELB_AVTM034 | Agrárgazdaságtan II. |
| MELB_AVTM045 | Agrármarketing I. |
| MELB_AVTM049 | Agrárvállalatok információs rendszerei |
| MELB_AVTM052 | Munkavédelem |
| MELB_AVTM069 | Szakmentori konzultáció I. |
| MELB_AVTM086 | Bevezetés a digitális agráriumba |
| MELB_AVTM087 | Környezetgazdaságtan |
| MELB_AVTM088 | Pénzügyi alapismeretek |
| MELB_BÉTM007 | Növénytermesztés gépei |
| MELB_BÉTM011 | Térinformatika |
| MELB_BÉTM013 | Általános műszaki ismeretek |
| MELB_BÉTM018 | Állattenyésztés gépei |
| MELB_BÉTM019 | Erőgépek I. |
| MELB_BÉTM028 | Élelmiszeripari alapgépek |
| MELB_BÉTM033 | Fizika |
| MELB_BÉTM034 | Informatika |
| MELB_BÉTM036 | Matematika |
| MELB_BÉTM114 | Mérnöki fizika, áramlástan |
| MELB_BÉTM118 | Szakmentori konzultáció I. |
| MELB_ÉTTM001 | Általános mikrobiológia |
| MELB_ÉTTM007 | Élelmiszerismeret |
| MELB_ÉTTM008 | Élelmiszerkémia |
| MELB_ÉTTM010 | Élelmiszertechnológia 1. (Malom és sütőipari technológia) |
| MELB_ÉTTM016 | Fizikai kémia |
| MELB_ÉTTM018 | Élelmiszeripari mikrobiológia és higiénia 2. |
| MELB_ÉTTM020 | Minőségbiztosítás alapjai |
| MELB_ÉTTM052 | Szakmentori konzultáció I. |
| MELB_NTTM014 | Kertészet alapjai |
| MELB_NTTM027 | Részletes növénytermesztéstan I. |
| MELB_NTTM029 | Gyepgazdálkodás |
| MELB_NTTM032 | Általános növénytermesztés |
| MELB_NTTM042 | Földműveléstan |
| MELB_NTTM112 | Szakmentori konzultáció I. |
| MELB_VKTM002 | Agrometeorológia alapjai |
| MELB_VKTM003 | Biokémia |
| MELB_VKTM006 | Kémia alapjai |
| MELB_VKTM016 | Növénytan |
| MELB_VKTM026 | Vízgazdálkodás alapjai |
| MELB_VKTM029 | Állattan |
| MELB_VKTM033 | Általános és szervetlen kémia |
| MELB_VKTM063 | Környezet-, víz- és természetvédelem szabályozása |
| MELB_VKTM069 | Termőhelypotenciál hasznosítás és tájformálás |
| MELB_VKTM070 | A víz társadalmi, természeti jelentősége |
| MELB_VKTM071 | Szakdolgozati konzultáció I. |
| MELB_VKTM072 | Hetesi gyakorlat I. |
| MELB_VKTM073 | Földmérés és vízrendezés alapjai |
| MELB_VKTM102 | Szakmentori konzultáció I. |
| MELM_AVTM001 | Ágazati ökonómia |
| MELM_AVTM031 | Agrárpolitika |
| MELM_BÉTM006 | Műszaki agrotechnológiák |
| MELM_NTTM017 | Növényi biotechnológia |
| MELO_ÁTTM030 | Állatélettan II. |
| MELO_BÉTM050 | Nyári gyakorlat I. |
| MELO_BÉTM123 | Nyári gyakorlat I. |
| MENB_ÁTTA033 | Universal Animal Husbandry |
| MENB_ÁTTA034 | Biology |
| MENB_ÁTTM002 | Genetika |
| MENB_ÁTTM017 | Takarmányozástan alapjai |
| MENB_ÁTTM033 | Általános állattenyésztéstan |
| MENB_ÁTTM034 | Biológia |
| MENB_ÁTTM043 | Hetesi gyakorlat III. |
| MENB_ÁTTM058 | Szakmentori konzultáció I. |
| MENB_ÁTTM060 | Agrárinformatika alapjai |
| MENB_AVTA008 | Basic Principles of Economics |
| MENB_AVTA010 | Agricultural basic studies |
| MENB_AVTA045 | Agromarketing I. |
| MENB_AVTA052 | Labour Safety |
| MENB_AVTM004 | Helyi közigazgatás |
| MENB_AVTM008 | Közgazdasági alapismeretek |
| MENB_AVTM010 | Mezőgazdasági alapismeretek |
| MENB_AVTM022 | Számvitel alapjai |
| MENB_AVTM034 | Agrárgazdaságtan II. |
| MENB_AVTM045 | Agrármarketing I. |
| MENB_AVTM049 | Agrárvállalatok információs rendszerei |
| MENB_AVTM053 | Hetesi gyakorlat I. |
| MENB_AVTM055 | Hetesi gyakorlat III. |
| MENB_AVTM069 | Szakmentori konzultáció I. |
| MENB_AVTM086 | Bevezetés a digitális agráriumba |
| MENB_AVTM087 | Környezetgazdaságtan |
| MENB_AVTM088 | Pénzügyi alapismeretek |
| MENB_AVTM092 | Agrárkereskedelmi ismeretek |
| MENB_BÉTA007 | Plant production machines |
| MENB_BÉTA028 | Basic machines in food industry |
| MENB_BÉTA033 | Physics |
| MENB_BÉTA034 | Informatics |
| MENB_BÉTA036 | Mathematics |
| MENB_BÉTA114 | Physics for engineers and fluid dynamics |
| MENB_BÉTA118 | Student support I. |
| MENB_BÉTM007 | Növénytermesztés gépei |
| MENB_BÉTM011 | Térinformatika |
| MENB_BÉTM013 | Általános műszaki ismeretek |
| MENB_BÉTM018 | Állattenyésztés gépei |
| MENB_BÉTM019 | Erőgépek I. |
| MENB_BÉTM028 | Élelmiszeripari alapgépek |
| MENB_BÉTM033 | Fizika |
| MENB_BÉTM034 | Informatika |
| MENB_BÉTM036 | Matematika |
| MENB_BÉTM114 | Mérnöki fizika, áramlástan |
| MENB_BÉTM118 | Szakmentori konzultáció I. |
| MENB_ÉTTA001 | General Microbiology |
| MENB_ÉTTA008 | Food chemistry |
| MENB_ÉTTA010 | Food technology 1. (Mill, bakery and confectionery technologies) |
| MENB_ÉTTA018 | Food Microbiology and Hygiene 2. |
| MENB_ÉTTA034 | Practice I. |
| MENB_ÉTTA036 | Practice III. |
| MENB_ÉTTM001 | Általános mikrobiológia |
| MENB_ÉTTM007 | Élelmiszerismeret |
| MENB_ÉTTM008 | Élelmiszerkémia |
| MENB_ÉTTM010 | Élelmiszertechnológia 1. (Malom és sütőipari technológia) |
| MENB_ÉTTM016 | Fizikai kémia |
| MENB_ÉTTM018 | Élelmiszeripari mikrobiológia és higiénia 2. |
| MENB_ÉTTM020 | Minőségbiztosítás alapjai |
| MENB_ÉTTM034 | Hetesi gyakorlat I. |
| MENB_ÉTTM036 | Hetesi gyakorlat III. |
| MENB_ÉTTM052 | Szakmentori konzultáció I. |
| MENB_NTTA002 | Practical training III. |
| MENB_NTTA006 | Practical training I. |
| MENB_NTTA014 | Horticulture |
| MENB_NTTA042 | Soil management |
| MENB_NTTM002 | Hetesi gyakorlat III. |
| MENB_NTTM006 | Hetesi gyakorlat I. |
| MENB_NTTM014 | Kertészet alapjai |
| MENB_NTTM027 | Részletes növénytermesztéstan I. |
| MENB_NTTM029 | Gyepgazdálkodás |
| MENB_NTTM032 | Általános növénytermesztés |
| MENB_NTTM038 | Általános növénytermesztéstan |
| MENB_NTTM042 | Földműveléstan |
| MENB_NTTM112 | Szakmentori konzultáció I. |
| MENB_VKTA002 | Principles of Agrometeorology |
| MENB_VKTA003 | Biochemistry |
| MENB_VKTA006 | The Basics of Chemistry |
| MENB_VKTA016 | Botany |
| MENB_VKTA026 | The Basics of Water Management |
| MENB_VKTA029 | Zoology |
| MENB_VKTA033 | General and Inorganic Chemistry |
| MENB_VKTA063 | Regulation of environmental, water and nature protection |
| MENB_VKTA073 | Basics of surveying and water management |
| MENB_VKTM002 | Agrometeorológia alapjai |
| MENB_VKTM003 | Biokémia |
| MENB_VKTM006 | Kémia alapjai |
| MENB_VKTM016 | Növénytan |
| MENB_VKTM026 | Vízgazdálkodás alapjai |
| MENB_VKTM029 | Állattan |
| MENB_VKTM033 | Általános és szervetlen kémia |
| MENB_VKTM063 | Környezet-, víz- és természetvédelem szabályozása |
| MENB_VKTM069 | Termőhelypotenciál hasznosítás és tájformálás |
| MENB_VKTM070 | A víz társadalmi, természeti jelentősége |
| MENB_VKTM073 | Földmérés és vízrendezés alapjai |
| MENB_VKTM102 | Szakmentori konzultáció I. |
| MENM_AVTM031 | Agrárpolitika |
| MENO_ÁTTM030 | Állatélettan II. |
| MENO_BÉTM037 | Hetesi gyakorlat I. |
| MENO_BÉTM048 | Hetesi gyakorlat III. |
| MENO_BÉTM123 | Nyári gyakorlat I. |
| METB_VKTA003 | Biochemistry |
| METB_VKTA033 | General and Inorganic Chemistry |
| MKNB_DSTM007 | Rajz és ábrázolás 1 |
| MKNB_DSTM008 | Plasztika és formatanulmányok 1 |
| MKNB_DSTM009 | Fény- és színtan |
| MKNB_DSTM010 | Művészeti geometria 1 |
| MKNB_DSTM011 | Kortárs design |
| MKNB_DSTM012 | Design gondolkodás a kultúrában |
| MKNB_DSTM013 | Design intro |
| MKNB_DSTM014 | Modellezés és prototípusgyártás 1 |
| MKNB_DSTM015 | Formastruktúrák 1 |
| MKNB_DSTM016 | Épületanatómia |
| MKNB_DSTM017 | Tárgy- és térstruktúrák 1 |
| MKNB_DSTM018 | Papír-, csomagolás és nyomdaipari ismeretek 1. |
| MKNB_DSTM019 | Képgrafika 1 |
| MKNB_DSTM046 | Rajz és ábrázolás 3 |
| MKNB_DSTM047 | Plasztika és formatanulmányok 3 |
| MKNB_DSTM048 | Művészet- és kultúrtörténet 2 |
| MKNB_DSTM049 | Építészeti design 2 |
| MKNB_DSTM050 | Belsőépítészet és bútortervezés 1 |
| MKNB_DSTM051 | Építészet- és kultúrtörténet 2 |
| MKNB_DSTM052 | Szerkezettan és anyagismeret 2 |
| MKNB_DSTM053 | Térrendszerek 1 |
| MKNB_DSTM062 | Környezetpszichológia |
| MKNB_DSTM063 | Építészeti design 4 |
| MKNB_DSTM065 | Virtuális tér design 1 |
| MKNB_DSTM067 | Térrendszerek 3 |
| MKNB_DSTM090 | Formatervezés 2 |
| MKNB_DSTM091 | Integrált design 1 |
| MKNB_DSTM092 | Design- és tárgytörténet 2 |
| MKNB_DSTM093 | Termékergonómia 1 |
| MKNB_DSTM094 | Digitális design technológiák 2 |
| MKNB_DSTM095 | Formarendszerek 1 |
| MKNB_DSTM102 | Formatervezés 4 |
| MKNB_DSTM103 | Integrált design 3 |
| MKNB_DSTM104 | Csomagolástervezés 1 |
| MKNB_DSTM106 | Formarendszerek 3 |
| MKNB_DSTM121 | Grafikai tervezés 2 |
| MKNB_DSTM122 | Tipográfia 1 |
| MKNB_DSTM123 | Grafikatörténet 2 |
| MKNB_DSTM124 | Médiatechnológiák 1 |
| MKNB_DSTM125 | Írás- és könyvtörténet 2 |
| MKNB_DSTM126 | Vizuális identitás 1 |
| MKNB_DSTM127 | Vizuális rendszerek 1 |
| MKNB_DSTM135 | Grafikai tervezés 4 |
| MKNB_DSTM136 | Tipográfia 3 |
| MKNB_DSTM137 | Type-design 1 |
| MKNB_DSTM139 | Vizuális rendszerek 3 |
| MKNB_SMTM008 | Szinpadi gyakorlat I. |
| MKNB_SMTM010 | Szinpadi gyakorlat III. |
| MKNB_SMTM017 | Transzponálás - partitúraolvasás I. |
| MKNB_SMTM024 | Zeneesztétika |
| MKNB_SMTM025 | Általános zenetörténet V. |
| MKNB_SMTM027 | Zongora I. |
| MKNB_SMTM029 | Zongora III. |
| MKNB_SMTM037 | Beszédgyakorlat I. |
| MKNB_SMTM039 | Beszédgyakorlat III. |
| MKNB_SMTM044 | Dalirodalom I. |
| MKNB_SMTM055 | Dalirodalom III. |
| MKNB_SMTM080 | Főtárgyi korrepetíció I. |
| MKNB_SMTM082 | Főtárgyi korrepetíció III. |
| MKNB_SMTM089 | Historikus előadói gyakorlat I. |
| MKNB_SMTM099 | Kíséret-lapról játék I. |
| MKNB_SMTM101 | Kíséret-lapról játék III. |
| MKNB_SMTM117 | Magyar zenetörténet I. |
| MKNB_SMTM120 | Opera- és oratóriumismeret I. |
| MKNB_SMTM145 | Főtárgyi korrepetíció I. |
| MKNB_SMTM147 | Főtárgyi korrepetíció III. |
| MKNB_SMTM155 | Régizenei gyakorlat III. |
| MKNB_SMTM157 | Hallásgyakorlat I. |
| MKNB_SMTM159 | Zeneelméleti alapismeretek I. |
| MKNB_SMTM161 | Előadói gyakorlat történeti ismeretek |
| MKNB_ZHTM001 | Főtárgy I. |
| MKNB_ZHTM004 | Repertoárismeret III. |
| MKNB_ZHTM006 | Vonószenekar I. |
| MKNB_ZHTM008 | Vonószenekar III. |
| MKNB_ZHTM024 | Zenekari anyagismeret III. |
| MKNB_ZHTM066 | Előadói gyakorlat (Hangversenyezés) I. |
| MKNB_ZHTM069 | Előadói gyakorlat (Hangversenyezés) III. |
| MKNB_ZHTM079 | Főtárgyi módszertan /Hangszerismeret |
| MKNB_ZHTM081 | Főtárgyi módszertan /Metodika II. |
| MKNM_SMTM001 | Általános zenetörténet I. |
| MKNM_SMTM012 | Szolfézs I. |
| MKNM_SMTM014 | Szolfézs III. |
| MKNM_SMTM016 | Általános zenetörténet III. |
| MKNM_SMTM020 | Zeneelmélet I. |
| MKNM_SMTM022 | Zeneelmélet III. |
| MKNM_SMTM034 | Zenepszichológia |
| MKNM_SMTM067 | Színpadi játék I. |
| MKNM_SMTM091 | Kamarazene I. |
| MKNM_SMTM093 | Kamarazene III. |
| MKNM_SMTM109 | Kórus I. |
| MKNM_SMTM111 | Kórus III. |
| MKNM_SMTM119 | Népzene |
| MKNM_SMTM167 | Zenepedagógia és gyakorlás módszertan |
| MKNM_SMTM179 | Hangképzés I. |
| MKNM_ZHTM002 | Repertoárismeret I. |
| MKNM_ZHTM014 | Zenekar I. |
| MKNM_ZHTM016 | Zenekar III. |
| MKNM_ZHTM022 | Zenekari anyagismeret I. |
| MKNM_ZHTM039 | Csoportos zenei gyakorlat |
| MKNM_ZHTM068 | Főtárgy III. |
| MKNO_SMTM046 | Kamarazene / Kontinuo I. |
| MKNO_SMTM048 | Kamarazene / Kontinuo III. |
| MKNO_SMTM069 | Színpadi játék III. |










